Bőszénfa története

A község határában talált mammut csontvázak, kőbalták és cserépmaradványok arra utalnak, hogy a környék több ezer éve lakott hely. 
Az oklevelek tanúsága szerint egyike volt azoknak a falvaknak, melyet Szent István király adományozott a szentmártoni (pannonhalmi) apátságnak. A tatárjárás előtt az apátság kanászai lakták.
A település neve többször is változott: Bozais, Bajszinfalva, Pözsönyfa, Bossinfa. A terület főbb birtokosai a középkorban a Derssfy, az Imreffy, majd a Festetics családok voltak. Ők építtették az úrilakot is.
A török hódoltság koráig teljes egészében magyarok lakták.
A törökök kiűzése utáni első országos összeírás 6 adózó és 4 jobbágygazdát regisztrált. A népesség száma ekkor 100-150 fő lehetett. 
A dombok és erdők közt fekvő, agyagos földeket kétnyomásos gazdálkodással művelték.
Az 1770-es években Festetics Lajos, az akkori földbirtokos, a vármegye első alispánja, magyar jobbágyait másik birtokára telepítette. Helyükre svábokat hozott.
A községnek 1773-ban már tanítója is volt. 1787-ben új parókiát hoztak létre. A mai templomot 1902. szeptember 13-án, Szent Notburga napján szentelték fel.
II. József korában 296-an lakták. A népességszám a 19. század közepére több mint kétszeresére, 671 főre nőtt. Az 1870-es népszáűmlálás adatai szerint 106 ház és 851 lakos volt a községben. Az 1910. évi lélekszám 976 fő volt.
1925-ben 392 fő magyar és 500 fő német élt itt. Iparosai között volt facipőkészítő, kőműves, ács, bogná és asztalos. Gőztéglagyár és gőzmalom is működött. A lakosság földjeinek művelése mellett vállalt arató munkát, télen pedig fakitermelést. Földosztást követően 8-10 kh-as kisbirtokokon gazdálkodtak. A TSZ földek területrendezéssel fokozatosan az állami gazdasághoz kerültek, magántulajdonban inkább csak a zártkertek maradtak.
A II. világháborút követően 70 sváb családot telepítettek ki, helyükre a Felvidékről költözött be 20 magyar család.

Forrás: Hajdó Lászlóné - Dr. Takács Éva: A kaposvári járás községtörténeti lexikona - Iskola és Levéltár 21. (Kaposvár, 1984)